GV. Táppárna

 

A GV. Táppárna mentőöv az akváriumi növényeknek de az akvaristáknak is. Nagyon régi dilemmája minden növényszerető akvaristának, hogyan táplálja úgy a növényeit, hogy abba a halak se pusztuljanak bele.

Az nyilvánvaló, hogy az akváriumi növényeknek is tápanyag kell az életben maradáshoz, ennek ellenére a legtöbb akváriumi növény éhezik. Hanyagság, nemtörődömség lenne az oka?
Nem. Csupán nem szívesen vállaljuk a rizikót, hogy földel vagy bármi más táptalajjal veszélyeztessük halaink egészségét. De hát miért ez az ellenszenv azzal az anyaggal, ami minden növényt táplál, ami nélkül nincs egészséges növényi élet?

Régen babonás tisztelettel néztek az akvaristára, aki különös hókuszpókuszokat művelt miközben megépítette a maga trópusi csodavilágát. Közönséges sódert mosott akár százszor is, tányért tett az akvárium aljára mikor beöntötte a vizet erre a csuda sóderre, gyanús oldatba mártogatta az árokból behozott vízi gazokat mielőtt az akváriumba tette. A varázslat csúcsa azonban az volt, amikor elment a mezőre és a friss vakondtúrásból gyűjtött földet.

Persze mindennek meg volt az oka: a tányér azért kellet, hogy még véletlenül se verje szét a beömlő víz a sódert, és főleg ne azt ami alatta van, a gyanús lötty pedig enyhén ecetes víz volt, amibe a hídrák, planáriák és más nemkívánatos bevándorlók lepottyantak a szabadból behozott vízinövényekről.
És mi a helyzet a vakondtúrással?
Na igen. Ez már egy gondterhelt varázsló rituáléja volt.
Már a kezdet kezdetén tudták az akvaristák, hogy a vízinövények többsége csak akkor fejlődik szépen ha- akárcsak természetes lakóhelyükön- a gyökereik a termékeny iszapba mélyedhetnek. Na, ez az, amiről akváriumban szó sem lehet. Hogy nézne ki az az akvárium aminek az alján bugyborékoló iszap űlne? Az akvárium alján sódernek kell lennie, részben mert ilyen aljzat a természetben is van, másrészt könnyen tisztítható. A növények számára létfontosságú iszap pótlék, pl. valami jóféle kerti talaj ez alá mehet. Így jól járnak a növények és az akvarista is élvezheti vízinövényei életerős növekedését.
Hosszú ideig így gondolkodták az akvaristák, a szakirodalomban pedig receptek jelentek meg a legjobb talajokról, szitált komposzt, akácföld, morzsolt agyag stb. Ha a növényeknek lenne történelme  ez a korszak a növények aranykora ként kerülne be a történelem könyveikbe.
De már a kezdetektől problémák is voltak. Minden kerti talaj rengeteg éretlen szerves anyagot, növényi és állati maradványokat tartalmaz melyek szárazföldi viszonyok között lassú bomlással növelik a talaj tápanyag tartalmát. A víz alatt is bomlanak, de itt egészen más baktérium flóra végzi ezt a folyamatot. Ezeknek a baktériumoknak az elpusztult, sőt az élő halakat is táplálékot jelentenek, de az élők immunrendszere képes őket a szervezettől távol tartani. Egy bizonyos határig. Mert ha a hal környezetében nagyon megsokasodnak, akkor szinte biztosan megtalálják azt a pontot ahol sikerrel támadhatják az élő állatot is.

Echinodorus GV.Táppárnán nőve. A növény táppárnával együtt ki van emelve a cserépből. A Gödi Vízinövénykertészetben a táppárnát cserépbe tesszük de az akváriumban a sóder alá az akvárium fenekére kell tenni.

Sok baktériumos fertőzést lehetett a nem jól megválasztott, bomló rohadó talajok rovására írni, de talán a leggyakoribb a hasvízkór volt. Nem fertőző betegség, nem adja át egyik hal a másiknak, hanem kiszámíthatatlan módon lép fel egy- egy példányon, amelyiket aztán már nem lehet meggyógyítani.
A sok baktériumos megbetegedésen kívül esztétikai problémák is voltak a talajokkal: a rohadó részek gázt termeltek és a talajjal együtt a sóder fölé kerültek.
A növényeket bezzeg mindez nem zavarta, egyes fajok olyan jól fejlődtek, hogy a fedőüveget is felnyomták.
Az akvaristáknak egyre inkább elegük lett a kert talajokból. Próbálták ugyan minél inkább csökkenteni a felhasznált talajok szerves anyag tartalmát, pl. ezért láttak egy ideig fantáziát a vakondtúrásban, de a lényeg nem változott, jó kerti talaj nincs humifikálódott szerves anyag nélkül.
A növények aranykorának utolsó lapjait írták már ekkor.
A múlt század elején aztán egyre másra jelentek meg a csodás és méreg drága trópusi díszhalak, melyeket a tulajdonosok még kevésbé szerettek volna a hasvízkór veszélyének kitenni. A talajok szép lassan eltűntek az akváriumokból, és megszületett az akvaristák egy olyan köre melyik már semmilyen táptalajt, sőt magát a növényt sem szívesen látták az akváriumban.
Ha a trópusi halak változatosságára, minden képzeletet felülmúló színpompájára gondolunk akkor éppen meg lehet érteni ezt az álláspontot is, különösen meg lehet érteni ha valaki nagy tömegben tenyészti őket. Vannak esetek mikor a növény és természetes igénye a talaj nem egyeztethető össze a halazás kívánalmaival. A többség azonban az akvárium szerelmese volt, egy kis trópusi életközösségé ahol hal és növény egymásrautaltan, harmóniában él, ahol az egészséges, üde növényzet a feltétele a halak jólétének. Akkor hát hogyan tovább kerti talajok nélkül?
A tőzeg sokáig jó megoldásnak tűnt. Ugyan ez is szerves anyag, de nem humifikált inkább mumifikált és a kertészek régóta használják látványos eredményekkel. A jól beállított tőzeg valóban szép eredményeket hozott az akvarisztikában is. Nem csak ami a növényeket illeti de a halak egészségi állapotát illetően is. A tőzeg részecskéi- rég elpusztult és a mocsárba sűlyedt növényi részek- az akváriumban nagyon lassan bomlanak és ha bomlanak is egészen más baktérium flóra telepszik meg rajtuk mint a bomló friss szerves anyagokon, melyek már nem veszélyeztetik a halakat.
De azért a tözegnek is vannak árnyoldalai. Ha lassan is de lebomlik és rendkívül fínom, könnyű, és ezért könnyen a sóder fölé férköző anyaggá válik ami ráadásul csúnya fekete. Az ilyen látványtól irtózik az akvarista!


Sagittaria subulata GV.Táppárnán nőve

Ezen kívül a tőzeg felhasználásához szakismeret kell.
Nagyon sok féle tőzeg van, nagyon eltérő kémhatással: van, amelyik lágyítja a vizet van, amelyik éppen, hogy keményíti. A tőzeg önmagában semmiféle tápanyagot nem tartalmaz ezért a tápanyag tartalmát, a savasságát be kell állítani. Felszerelés híján az átlagos akvaristának ezek gondot okoznak, ezért szerte a világban igyekeztek egyszerűbb, de azért az akváriumban használható táptalajokat találni.
A legegyszerűbb és legolcsóbb nekünk magyar akvaristáknak a mosatlan dunai sóder. Ennek kémhatása, szerény tápanyag tartalma sok növénynek megfelel és a fenti gondok legtöbbjétől megszabadítja az akvaristát. Ez sem jó ha a tiszta fedőréteg fölé kerül de ezzel a mai jó szűrők hamar megbirkóznak.
A világban persze nem a dunai sóder terjedt el hanem egy másik táptalaj féleség, a trópusi laterit talajok.
A meleg égövben a talajképződés feltételei egészen mások mint nálunk. Az állandó magas hőmérséklet és az egyes évszakokban vagy egész évben sok csapadék miatt ezekben a talajokban gyors a szerves anyag lebomlása és nagy a kilúgozódás. A szerves anyagok bomlás termékeivel együtt sok az alapkőzet bomlásakor keltkező szervetlen anyag is kimosódik és relatív túlsúlyba kerülnek a vas és alumínium tartalmú anyagok melyek kevésbé hajlamosak a kimosódásra. A túlsúlyba kerülő vasoxidok azok melyek ezeknek a talajoknak a jellegzetes vöröses színét adják. Az ilyen típusú talajképződés tőlünk nem is olyan messze már a mediterrán horvát partokon megkezdődik és itt illetve a világ más szubtrópusi és mediterrán vidékein terra rosának nevezik az ilyen talajokat.
Az akvarisztikában manapság nagyon elterjedtek, de valójában mit is tudnak ezek a talajok?
A gyártók magas vastartalmukat szokták kiemelni ami csak relatív igazság mert éppen alacsony tápanyag és humusz tartalmukhoz viszonyítva magas ez az érték. Ráadásul az akváriumi növények ritkán szenvednek vashiányban. Ennek ellenére ha az akvarista trópusi vagy mediterrán vidéken él nyugodtan hsználja ezeket a takajokat mert mint majd minden talaj ez is nagyon jótékonyan fogja befolyásolni növényei fejlődését. De minek ezeket külföldről hozni? Bármely nálunk fellelhető talaj ugyan azt tudja, amit a trópusi laterit talaj, ugyan azokkal az előnyökkel és ugyan azokkal a hátrányokkal, csak összehasonlíthatatlanul olcsóbban.

Sóder nélkül, csak GV.Táppárnán nőtt Vallisneriák a Gödi Vízinövénykertészetben. Így is lehet használni a GV. Táppárnát.

Bárhogy is nézzük az akváriumi táptalajok több mint 150 éves fejlődését csak azt mondhatjuk; oda jutottunk ahonnan elindultunk, ugyan úgy földet teszünk az akváriumainkba mint ahogy tettek elődeink is az akvarisztika kezdeteinél. Annyi változás azért van, hogy ezért ma már sokkal többet fizetünk mint annak idején.

Mind minden akvaristát minket is zavart a Gödi Vízinövénykertészetben az akváriumi táptalajok megoldatlan problémája. Ahányszor egy szép dúsan beültetett növényes akváriumot rendeztünk be mindig nehéz döntés előtt álltunk. Ha táptalajt teszünk az akvárium aljára, akkor jó néhány tilalmat is mellékelnünk kell a jövőbeni tulajdonosnak, mit ne tegyen: ne húzzon ki gyökeres növényeket, mert ez felhozza a piszkos táptalajt, ne tegyen be turkáló halakat, főleg ne sügéreket mert akkor az akvárium vize egyik óráról a másikra szennyes lévé változik. Ugyan akkor óvatosan ültessen növényeket a talajba, óvatosan mozgasson nehezebb a felső tiszta sóder réteg alá nyúló dekorációs tárgyakat és ami a legfontosabb rendszeresen végezze a vízcserét mert a rengeteg talajból folyamatosan oldódó tápanyagok elalgásíthatják az akváriumot. Tudtuk, hogy kevés akvarista örül ennyi tilalomnak és még kevesebb tartja be őket, így gyakran mi is az egyszerűbb de probléma mentes mosott vagy mosatlan sóder altalajt választottuk. Ez a megoldás majd minden esetben a megrendelőknek is jobban tetszett, mert egyszerűbb volt időnként cserélni a tápanyag hiány miatt elcsúnyult növényeket mint kínosan ügyelni egy szép növényes akvárium szigorú szabályaira.
Dús növények vagy kristálytiszta vízben úszó vidám halsereg? Ez lenne a két lehetséges alternatíva?
A Gödi Vízinövénykertészetben már sok- sok éve nevelünk akváriumi növényeket akváriumi táptalajokon is, így pár fontos szabályra volt alkalmunk rájönni. Az egyik leg fontosabb az, hogy minden talajból oldódnak ki anyagok melyek az akvárium zárt világában nagyon feldúsulnak. Ha jó táptalajt használunk ezek az anyagok nem ártalmasak az akvárium élőlényeire mert főleg huminsavak és növényi tápanyagok, de túl nagy koncentrációban nem is hasznosak, színezik a vizet, algásodást okozhatnak. Ezeknek az anyagoknak a gyökérszférában van a helyük és nem az akvárium vízben.
Sok akvarista és tenyésztő próbálta már kivédeni ezt a gondot azzal, hogy cserépben nevelte növényeit. Teljes sikerrel. Az ilyen akvárium vize tiszta, üde illatú és a növény is ragyogóan fejlődik, gyökereik gyakran dúsan kinőnek a cserépből. Na de, hogy néz ki ez egy szobai díszakváriumban?
Pedig ez a megoldás- gondoltuk- csak nem így.
A növény gyökere nagyon leleményes szerv. Minden kis résbe befér, befurakszik, utat tör magának ott is ahol nem is gondolnánk. Ezt használtuk ki mikor az ideális „cserepet”, a Gödi Vízinövény. Táppárnát elkészítettük. A GV.Táppárna pont azt az előnyt nyújtja az akváriumban mint a cserép. Csak annyi táptalajt tartalmaz amennyi az adott növénynek kell és tápanyag tartalma ott van ahol kell; a növény gyökerénél. Ez a „cserép” azonban egy apró lukú műanyag szövet, egy szövet zacskó, amibe a táptalaj van hegesztve és úgy néz ki, mint egy kis párna. Ha ebből a táppárnából az akvárium aljára helyezünk néhányat, oda ahova majd a növényeinket ültetni tervezzük, akkor ezt teljesen eltakarhatjuk mosott sóderrel, így bár cserépként működik mégsem látunk belőle semmit.
Az aprólyuku szöveten a gyökerek könnyedén áthatolnak a tápdús tartalomhoz de az nem tud kijönni onnan, még akkor sem ha vehemens sügérek bukkanának rá.
A GV.Táppárna 150 éves problémát oldott meg, végre úgy tudjuk táplálni növényeinket, hogy ezzel halainknak sem ártunk.

 

 

Váradi Andor, a Gödi Vízinövénykertészettől

 

 

 

 

Minden jog fenntartva! Gödi Vízinövénykertészet ©